Mennyit adtál érte?

Lányok és asszonyok, béranyák és biológiai szülők, petesejtdonorok és meddő nők.

Lemondás, pénztelenség, kiszolgáltatottság az egyik oldalon; szégyen, remény és hatalom a másik oldalon.

Vannak nők, akik elmennek a falig, hogy gyerekük lehessen, hogy megtalálják a boldogságukat, hogy kerek legyen az életük, és vannak nők, akik mindenre képesek azért, hogy a felszínen maradjanak, hogy fel tudják nevelni a gyerekeiket, hogy normális körülmények között élhessék hétköznapjaikat.

Durica Katarina új regényében ismét tabutémákat döntöget, és ahogy azt tőle már megszokhattuk: ő is újra elmegy a falig, de ő azért, hogy megírja azoknak a sorsát, akik nem beszélnek, vagy akikről mindenki más hallgatni szokott.

 

Piros Hó Kiadó

288 oldal

kemény tábla, védőborítóval

ISBN szám: 978-615-01-5938-6

 

NÓRA:

Anyu a szomszédokról mesélt, a rokonokról, ki válik, ki terhes, a lényeges információt mindig átadta.

Azt vettem észre, hogy minden egyes „képzeld, az is terhes” bejelentésnél összeszorul a gyomrom. Amikor mesélte, kinek született babája, könnybe lábadt a szemem. Ilyenkor megállítottam, hogy hívásom van, majd beszélünk és letettem. Potyogtak a könnyeim. Minden egyes baba születésénél sajnáltam magamat, másnak miért van, és nekem miért nincs. Néha elkapott az az érzés, hogy elcsesztem, lekéstem róla, aztán pár perccel később reménykedni kezdtem, hogy talán mégsem.

 

VANDA:

“Huszonhárom éves voltam és rákos. Túl voltam három műtéten. az elején azt mondogatták, ne aggódjak, lehet majd gyerekem, minden rendben lesz, aztán már szó sem volt a méhemről, a petefészkemről, csak az életemről. Életmentő beavatkozás, életmentő műtét, nagyanyám egy rózsafüzért tekert a csuklómra, mikor betoltak az operációra. Anővér levette, de belecsúsztatta a tenyerembe. Feküdtem fenn a műtőasztalon, nyitott lábakkal, orvosok, nővérek, szerintem még a portás meg a takarító is benézett, mi újság. Ki kellett mindent venni, tocsogtak a véres szerveim a fémtálakban. Volt, nincs. a rózsafüzér műanyag gyöngyeit szorongattam, miután magamhoz tértem. azt hittem, ezzel vége, mehetek tovább a dolgomra, de nem így lett. Még egy vizsgálat, még egy minta, aztán még egy minta, hogy teljesen biztosan legyenek, és kiderült, hogy az ocsmány rák tovább növekedett, más szerveket is elért. Ekkor jött az újabb kemoterápia.“

 

REBEKA

“Béranya. Olyan nő, aki pénzért lesz anya. Vagyis kihordó, hordozó, szülő. Olyan szülő, aki mégsem az. A szülő az más, a szülő írja alá a gyereke üzenőfüzetét, a szülő kér időpontot az orvosnál, a szülő puszilja meg a horzsolást a térden. Abéranya kilenc hónapot vállal, aztán eltűnik. Felszívódik. Nem is létezett sosem. Megkapja a pénzt, átadja a gyereket és véget ért a küldetése.”

 

KRISZTINA

Először gondolkoztam ezen az opción úgy igazán. Túl voltunk már mindenen, és ha idáig nem estem spontánul teherbe, ezután sem tartottam valószínűnek. Nem akartam egy újabb böjt- és tisztítókúrát, és nem akartam varázslatot, auratisztítást és rontásleszedőt. Elég volt! Ha én nem tudom kihordani a saját gyerekünket, de ki tudja valaki más, akkor miért ne élnék vele?