Elkészült a harmadik regényem, kinyomtatva itt hever előttem. Dunaszerdahelyen játszódik a kilencvenes években, a maffia áldozatairól szól. Jó pár évig gyűjtöttem a beszámolókat, interjúkat készítettem érintettekkel, áldozatokkal és az elkövetők hozzátartozóival is. Kimerítő időszak volt ez, főleg az utolsó fél évem, ami nagyjából úgy nézett ki, hogy elvittem a gyerekeket oviba, utána bekapcsoltam a diktafonom és újrahallgattam a beszélgetéseket. A csoportos nemi erőszak, kínzások és lelki terror számtalan formáját. Megvislelt. A legdurvább része talán az volt, hogy ezek a ma negyvenes nők, (akik akkor középiskolások voltak) nem beszéltek soha senkinek a történtekről. „A férjem sem tudja” – ezt mondták a legtöbben.
Különösen kegyetlen időszak volt ez, fiatal fiúk tűntek el nyomtalanul, akiket az elmúlt időszakban markolók ástak ki. Ledaráltak embereket, betonba öntöttek, felrobbantottak. Közel húsz évvel az események után sem beszélnek, mindenki hallagat, szorong.
A könyv persze nem lesz nyomorpornó, nem is csupa kín meg könny, lesz benne szerelem, barátság és csallóközi építészet is.
Az az igazság, hogy örültem, hogy elkészült, és megszabadulok tőle. Az írás során egy percig sem gondoltam volna, hogy a regényem nemcsak a múltra nézve tartalmaz párhuzamokat, hanem a jelenre, rosszabb esetben a jövőre is. Hétfő óta félek, hogy a brutális 90-es éveket még mindig nem tudhatjuk magunk mögött…
A regényről:
Júlia fodrásznőként dolgozik Dunaszerdahelyen. Látszólag gondtalan életet él rendőr férjével és kisfiával…
Hilda átlagos gimnazista lány, aki külföldi továbbtanulásról, bulikról és egy rendes srácról álmodozik…
A nyugdíjas Erzsi a tévésorozatokban keresi a boldogságot, ami életében elkerülte…
Mindhárman ugyanabban a sokemeletes bérházban laknak, mindhárman boldogulni szeretnének a maguk módján, de egy nap az életük végérvényesen összefonódik.
Dunaszerdahely csupán egy álmos csallóközi város volt, egészen a kilencvenes évekig, amikor a helyi maffia át nem vette az uralmat felette. A sustyákit és vastag nyakláncot hordó huszonéves fiúk teljhatalmú urak lettek, a gimnázium nagyszünetében lányokat raboltak, védelmi pénzt szedtek a vállalkozóktól, számlázási csalásba kényszerítettek majd hidegvérrel kivégeztek száznál is több fiatalt. A város neve egyszeriben a rettegés szinonimája lett, a besúgókat bebetonozták vagy ledarálták, a megbecstelenített lányokat megfenyegették, a rendőrségen és a politikai elitben is többen érintettek voltak. Az elnyomás a híres 10-es gyilkossággal ért véget.
Az akkori áldozatok közül sokan e készülő kötet kapcsán beszéltek először, a tömeges nemi erőszak túlélői (akik akkor 16-18 évesek voltak), anyák, akiknek maffiózó lett a fiuk, és férfiak, akiknek tönkre tették a vállalkozását és az életét.
A Meciar-időszak dunaszerdahelyi maffiauralmát feldolgozó, pontos és hiteles beszámolókra alapuló regény a könyvhétre jelnik meg a Libri kiadónál.
