Az M1 – es autópálya, Budapest Pozsony vonalán élek. Két gyerekkel két országban. Előre kiszámolom, hogy mikor jön el az alvásidejük és akkor indulok. Ha egyedül megyek, vagy 1 gyerekkel, akkor egyszerűbb. Ismerem már a jó benzinkutakat, tudom hol árulnak grillezett hotdogot, hol éredemes 2 gyerekkel wc-re menni (nem mindegy, hogy mekkora a kabin ) és azt is, hol kedvesek a benzinkutasok.
A budapesti mol kútnál gyakran felveszek stopposokat, utazott már velem francia diák aki Bécsbe tartott, egy fiatal lány is, akinek ellopták Budapesten a hátizsákját és nem volt pénze vonatjegyet vásárolni és egyszer egy komolyzenei fesztiválra vittem 2 magyar lányt, akik skáláztak a nyűgös fiamnak.
Két és fél óra, néha hosszabb, hosszú és unalmas út ez, ilyenkor találom ki a riport témáimat és istibizi itt állt össze az előző regényem is.
Egyszer karácsonykor felvettünk egy férfit. B. vezetett, F. aludt hátul, az ötvenes férfi az út szélén bandukolt. Megálltunk és kérdeztük, hogy hová megy. Mondta, hogy Győr másik végére, a lányánál volt ünnepi ebéden, karácsonykor nagyon ritkán járnak a buszok, ezért indult el gyalog. Volt helyünk, ugyanarra mentünk, hát elvittük.
Múltkor a gyerekekkel utaztam Budapestről Somorjára, Győrnél jöttünk le az autópályáról. Egy arab fiatal fiú bandukolt az út mellett Vámosszabadi irányába. Megálltam mellette, hogy elviszem a menekültáborig.
– Vámosszabadi? Camp? – kérdeztem, de a fiú nem értette.
– Come, sit! – mutogattam neki.
Beszállt, mutattam, hogy kösse be magát és kérdezgetni kezdtem
– Syria? Afganistan?
– Yes, Afganistan
– Kabul? Herat?
– No! No! – rázta a fejét.
Kérdezgettem, hogy hány éves, mivel foglakozik, kivel van itt, hová tart, annyit tudtam meg, hogy 21 éves, egyedül van és Londonba menne a családjához. Nem értette a helyzetet, de úgy tűnt, hogy örül a fuvarnak. A tábor előtt megláttam egy rendőrautót, ekkor megkértem, hogy szálljon ki. Pár percre jártunk a befogadótábor előtt. A fiú elbúcsúzott, „heló, heló, tankju, tankju”, ismételgette, végtelenül hálás volt. Amikor kiszállt, a három éves fiam megbátorodott, „Helou hávárjú vakvarjú!” Szólt utánna és integetett neki